MI AZ A SZINTETIKUS DROG?

A szintetikus drogokat (ismertebb nevük: dizájnerdrog) mesterséges vegyi anyagokból készítik, nem pedig természetes összetevőkből.

A piacon jelen levő számos dizájnerdrog leírása (beleértve az ecstasyt, az LSD-t és a metamfetamint) „Az Igazság a Drogokról” sorozat más füzeteiben található meg. Ez a füzet az úgynevezett „szintetikus marihuánáról” (herbál vagy kristály), a „szintetikus élénkítőkről” (Fürdősók) és az „N-bomba” néven ismert drogról mondja el a tényeket. Ezek az olyan szintetikus drogok közé tartoznak, amelyeket „dizájnerdrogoknak” neveznek.

DIZÁJNERDROGOK – EGY KOCKÁZATOS KÍSÉRLET

Annak megértéséhez, hogy mi a herbál, a kristály és a fürdősó, továbbá hogy hogyan jöttek létre, tudnunk kell, hogy mi az a „dizájnerdrog”. A dizájnerdrog egy illegális drog szintetikus (vegyileg összeállított) változata, amit egy kissé megváltoztattak, hogy elkerüljék az illegálisként való besorolását. Ez lényegében egy vegyész által elvégzett kísérlet új drog előállítására, amit aztán legálisan lehet eladni (a neten vagy boltokban). Így a drogdílerek az interneten úgy tudják árulni, hogy jogi értelemben véve ezzel nem követnek el törvényszegést. Amint a törvényvégrehajtás utoléri ezeket az így létrehozott új szereket, és illegálissá nyilvánítja őket, az előállítók piacra dobnak egy módosított változatot, hogy kicselezzék a törvényt. És a ciklus megismétlődik.

Az ilyen drogok egy részét az interneten vagy bizonyos üzletekben árulják (mint „herbál-dohánykeverék”), miközben más anyagokat azzal álcáznak, hogy „emberi fogyasztásra alkalmatlan” („növényi eredetű füstölő”, „növénytápszer”, „fürdősó” vagy „ékszertisztító”), hogy elfedjék az eredeti felhasználási célját, továbbá hogy megkerüljék az egészségügyi és biztonsági rendszabályokat.

Mivel a kifejlesztett vegyi anyagok száma folyamatosan növekszik, a dizájnerdrogok használóinak esélye sincs megtudni, hogy az általuk fogyasztott szer mit tartalmazhat. Továbbá, mivel a már ismert drogon végzett kis változtatás is olyan új drogot eredményezhet – ez gyakran meg is történik –, amelynek nagyon eltérőek a hatásai, így a fogyasztó még megbecsülni sem képes, hogy milyen hatással lesznek az egészségére annak a drognak az összetevői, amit éppen kipróbál.

Az USA-ban 2009 és 2014 között 200–300 új dizájnerdrogot azonosítottak, amelyek többségét Kínában állították elő.1 Európát az elmúlt 10 év során több mint 650-féle új dizájnerdroggal árasztották el. Vannak közöttük olyanok, amelyek kémiai összetevőit még a mai napig sem azonosították teljes egészében, és amelyeknek az emberi testre és elmére kifejtett hatásai ismeretlenek.2