DROGKERESKEDŐBŐL IFJÚSÁGI MENTOR

Tony Mendez a megelőzési programjában részt vevő guatemalai fiataloknak tanítja Az igazság a drogokról programot.

Tony Mendez eltökélte, hogy felhasználja azt, amit a hibáiból tanult, és átadja ezt a mai fiataloknak, hogy nekik jobb jövőjük legyen.

Tony Mendez Guatemalában született, és Kaliforniában nőtt fel keresztény családban, de annak ellenére, hogy szülei lelkészek voltak, ő valahol tévútra sodródott.

18 éves korában elkapták kokainbirtoklásért, és ekkor került börtönbe első alkalommal. Szabadulásakor azt mondta magának, hogy megváltozik, de végül csatlakozott egy bandához, és még mélyebben belesüllyedt a drogozásba.

A szülei megpróbáltak segíteni neki, de nem tudták, hogyan tegyék.

24 éves volt, amikor jött a hír, hogy az apjának már csak három hónapja van hátra. Mendezt ez teljesen letaglózta. „Mindent helyre akartam hozni ebben a három hónapban” – mondja. Éjjel-nappal az apja mellett volt, de ő végül 1994 augusztusában meghalt. „Bűnösnek éreztem magam, amiért nem hallgattam rá, amíg élt.”

Bár Mendez szívesen mondaná, hogy ez volt a fordulópont, de a veszteség csak még mélyebbre taszította. Végül már drogcsempész lett, és a Los Angeles-i Nemzetközi Repülőtéren keresztül hozta be az árut.

„Apránként megöltem magam” – emlékszik vissza.

1985 és 2001 között nagyjából 20-szor került börtönbe. Megházasodott, és apa lett. Végül 2001-ben, a börtönben, kétéves fiától távol, meglátta a fényt.

„Nem akartam, hogy a fiam ugyanezt az utat járja – mondja. – Belefáradtam abba, hogy elfutok a valóság elől, és mindig boldogtalan vagyok. Hoztam egy végső és igaz döntést: változást érek el az életemben, és segítek másokon.”

Attól a naptól kezdve, és ennek 15 éve, Mendez nem nyúlt drogokhoz. És beváltja azt a döntését, hogy segít másoknak.

Visszatért Guatemalába, és létrehozott egy megelőzési programot, amely életvezetési készségeket oktató tanfolyamokon, tantárgyi korrepetáláson, valamint börtön- és halottasház-látogatásokon keresztül eltéríti a fiatalokat a drogoktól és a bűnözéstől. „Hogy megmutassam nekik, hol fognak kikötni, ha folytatják a drogozást” – mondja Mendez.

Programjának középpontjában Az igazság a drogokról oktatási program 19 leckéje áll, amely pedagógusok számára térítésmentesen elérhető. A leckék az igazság a drogokról 14 füzetén vezetik végig a fiatalokat, megadva nekik az igaz adatokat a leggyakrabban fogyasztott drogokról, a marihuánától és az alkoholtól kezdve a szintetikus drogokon és a kokainon át a vényre kapható szerekkel való visszaélésig.

A füzeteket kiegészíti a Valódi emberek, valódi történetek dokumentumfilm, amelyben korábbi drogfüggők mondják el tapasztalataikat ezekről a drogokról.

„Minél többet tudsz a drogokról, annál inkább meggondolod, hogy használd-e őket, mert már nem vagy olyan kíváncsi – mondja. – Rossz látni, ahogy ezek a gyerekek drogok és erőszak áldozataivá válnak. Tapasztalatból tudom, milyen érzés, ha nincs kihez szólni, és milyen utána rossz döntéseket hozni.”

Végül 2001-ben, a börtönben, kétéves fiától távol, meglátta a fényt.

Sokak életére volt hatással, és el is meséli az egyiket: „Egy 13 éves gyerek odajött hozzám az óra után, és azt mondta, segítségre van szüksége – drogozik, pénzért embert öl, és nem látja a kiutat. Elvittem rehabilitációra, és hetente egyszer tanítottam neki Az igazság a drogokról-t. Most újra iskolába jár, és az osztályzatai és az élete is megváltozott. És drogtanácsadó akar lenni.”

Mendez már több száz fiatalt mentorált hét iskolában, és kétnaponta kap telefonhívásokat olyan szülőktől, akik szeretnék, hogy a gyerekeik részt vegyenek a programjában. Meglátogatja azokat a fiatalokat is, akik „nem hallgattak rá” – és most börtönben vannak.

„Magamat látom minden gyerekben, aki segítségért kiált, hiszen mindenki megérdemel egy második esélyt – mondja. – Amikor látom, hogy a gyerekek ki vannak éhezve a tudásra, odajönnek hozzám, és hallani akarják, mit mondok, vagy felhívnak, amikor problémáik vannak, akkor tudom, hogy számít az, amit teszek. Ha az apám élne, tudom, hogy büszke lenne rám. ... Ugyanezt csinálta ő is lelkészként – segített másoknak.”


ADOMÁNYOZÁS

Támogassa a Drogmentes Világért Alapítványt, és segítsen megóvni a fiatalok életét a drogok romboló hatásaitól! Az ön hozzájárulásai lehetővé teszik, hogy oktatási anyagainkat ingyenesen hozzáférhetővé tegyük iskolák, ifjúsági szervezetek, illetve más csoportok és egyének számára. Az ön támogatása segít abban, hogy elláthassuk az embereket olyan tényekkel, amelyek birtokában egészséges, drogmentes életet élhetnek.