HEROIN

„A heroin elvágott engem a világ többi részétől. A szüleim kirúgtak. A barátaim és a testvéreim nem akartak látni többé. Teljesen egyedül voltam.” Suzanne

„Attól a naptól kezdve, hogy elkezdtem használni, nem álltam le. Onnantól, hogy szippantottam, egy hét alatt eljutottam odáig, hogy lőttem magam. Egy hónap alatt függő lettem, és ráment az összes pénzem. Mindenemet eladtam, ami ért valamit, végül pedig még azt is, ami az anyámé volt. Egy éven belül mindent elvesztettem.

Eladtam a kocsimat, elvesztettem a munkámat, az anyám kirúgott a házából, 25 000 dolláros hitelkártya-tartozásom lett, és Camden utcáin éltem. Hazudtam, loptam, csaltam.

Megerőszakoltak, megvertek, kiraboltak, megloptak, letartóztattak, hajléktalan voltam, beteg és kétségbeesett. Tudtam, hogy senki sem bír túl sokáig egy ilyen életmódot, és tudtam, hogy közel a halál. De még a halál is jobb lett volna, mint a narkós élet.” Alison

„A drogok egyenlők a halállal. Ha nem teszel semmit, hogy megszabadulj tőlük, bele fogsz halni. Drogfüggőnek lenni olyan, mintha börtönben lennél. Az elején azt hiszed, hogy a drogok a barátaid (úgy tűnhet, hogy segítenek megszabadulni azoktól a dolgoktól és érzésektől, amikkel küszködsz). De hamarosan úgy fogsz felkelni reggel, hogy csak a drogokra gondolsz.

Az egész napodat azzal töltöd, hogy drogot szerezz és használj. Egész délután be vagy tépve. Éjjel heroinnal alszol el. És csak ezért élsz. Börtönben vagy. Újra és újra és újra megpróbálsz kitörni, de mindhiába. Végül a börtönöd a síroddá válik.” Sabrina