„CSAK EGYSZER PRÓBÁLOM KI.”

Figyelem: Akár egyetlen adag heroin is elindíthat a függőséghez vezető úton.

Sokan ezt gondolva kísérleteznek a heroinnal: „Kipróbálom egyszer vagy kétszer. Bármikor abbahagyhatom.” De azok, akik elindulnak ezen az úton, úgy találják, hogy szinte lehetetlen visszafordulni. Sam, egy 15 éves függő, a következőket mondta: „Első alkalommal nagy valószínűséggel elhányod magad, és undorodsz az egésztől, de hamarosan megpróbálod újra. Rádakaszkodik, mint egy mániákus szerető. Annak az érzése, ahogy beüt, és ahogy még többre vágysz – mintha elzárnák előled a levegőt –, így kerülsz a csapdájába.”

A függőség nem a legrosszabb következménye a heroinnal való kísérletezésnek. Jim 21 éves volt, esténként sörözni szokott a barátaival. Egyszer már kipróbálta a heroint, így amikor a barátai megkínálták, hogy szippantson egy csíkkal, elfogadta. 15 perc múlva elvesztette az eszméletét, aztán mély kómába esett, ami két hónapig tartott. Ma tolószékhez van kötve, képtelen írni, és alig tud olvasni. Bármiféle álma vagy terve is volt a jövőre nézve, az semmivé vált.

A sors kegyetlen fintora, hogy Davide Sorrenti (jobbra) – a divatfotós, akinek munkássága egybeforrt a „heroin-divattal” – a jelentések szerint 20 évesen, heroin-túladagolásban halt meg.

Fotó: Francesca Sorrenti családi albumából

HEROINDIVAT

Régebben a heroin megrémítette az embereket. A közelmúltban némelyek megpróbálták a heroinhasználatot „divatossá” tenni.

Az elmúlt évtizedben a „heroinista kinézet” – üres tekintet, viasszerű arcszín, karikás szemek, beesett arc, túlzott soványság, ápolatlan haj – népszerű magazinokban jelent meg, és a szerkesztők azt valamiféle divattá, „sikké” tették.

Ahogyan a rocksztárok az 1960-as években segítették népszerűsíteni az LSD-t, úgy jelenkorunk bizonyos divattervezői, fotósai és hirdetési szakemberei is fiatalok egy egész generációjára voltak hatással magazinjaikkal és zenés videoklipjeikkel, amelyekben divatosnak, sőt kívánatosnak állították be a heroinhasználatot.